Tudomány/Koalíció

Nemrég adta ki az OECD tudományos-technológiai-ipari igazgatósága frissített formában a még 2006-ban készített szakértői tanulmányát, amely bemutatja, hogy a globalizáció mennyire felerősödött a vállalati szféra kutatás-fejlesztési ráfordításaiban az ezredfordulón. Néhol háromszor gyorsabban nőtt a külföldi tulajdonú leányvállalatok K+F kiadása, mint az adott országok  hazai tulajdonú cégeinél. A uniós ipar pozíciói az EU-15-öknél még erősek, az üzleti szféra kutatási ráfordításainak 85%-a európai cégnél keletkezik - Japánban a nemeti tulajdonú cégek ráfordítása 97%.
A multinacionális csoportok kutatási súlyát jelzi, hogy (az USA-t és Japánt kivéve) valamennyi OECD-tagországban kisebb volt a K+F költés, mint a hét legnagyobb multié együtt.
A magyar kutatás-fejlesztésnek régi gondja, hogy az amúgy sem elégséges üzleti ráfordítások döntő hányada a multik itt lévő leányvállalatainál keletkezik - érdekes összefüggés, hogy az ország számára gyakran felzárkózási példaként emlegetett Írország esetében még nagyobb, 70% feletti ez az arány.
Természetesen a tudomány világpiaca bonyolultabb kérdés annál, mintsem hogy ezekből az üzleti statisztikákból egyértelmű következtetéseket lehessen levonni. Nem mutatják például a vállalati megrendelések és a public research sector (egyetemek, állami kutatóhálózatok) szövevényes kapcsolatában megjelenő, ugyancsak internacionális forrás-hasznosulást - és azt sem tudják számszerűsíteni, hogy maguknak a kutatónak a nemzetközi mozgása, vagy ki/bedolgozása miképpen hat a nemzetgazdaságokra.